Kamerun története során először az 1982-es spanyolországi világbajnokságon vett részt. Zaire 1974-es bénázása után második fekete-afrikai csapatként vívták ki a részvételt, és remek, bár győzelmet nem hozó teljesítményükkel a világ sportszeretőinek az elismerését. Már a kvalifikáció maga csodaszámba ment, hiszen kevesen számítottak arra, hogy Kamerun megcsípheti a 29 afrikai országnak járó két hely valamelyikét. A friss Afrika-kupa győztes Ghánát, a leszálló ágba kerülő, de még mindig mindenkire veszélyes Zairét és a formálódó Nigériát is esélyesebbnek gondolta mindenki, hogy a mindig erős észak-afrikai kontingensről (Algéria, Egyiptom, Marokkó, Tunézia) ne is beszéljünk.
Kameruni drukkerek Spanyolországban (fotó: Bob Thomas)
Az egyenes kieséses rendszerben megrendezett selejtezősorozat első fordulójában Roger Milláék könnyedén léptek túl az Afrika-kupáig soha el sem jutó Malawi válogatottján (4-1-es összesítés, Milla 1 gól). A második körben, szerencsés sorsolásuknak köszönhetően, a függetlenségét frissen elnyerő Zimbabwe várt rájuk. Hiába biztatta Robert Mugabe személyesen is a zimbabweieket, Kamerun, ha nehezen is, de 2-1-es összesítéssel továbbjutott.
Thomas Nkono, a csodakapus (fotó: Bob Thomas)
De még mindig hátra volt két forduló, és Zaire, Fekete-Afrika hetvenes években messze legsikeresebb csapata várt rájuk. Az első meccsen Kinshasában 60.000 néző előtt teljesen vállalható 1-0-ás vereséget szenvedett Kamerun, főleg a remekül védő Thomas Nkononak köszönhetően, a visszavágón pedig a kongói védők képtelenek volták tartani a már Franciaországban profiskodó Roger Millát, aki négy gólt szerzett. Hátra volt még Marokkó, akiket Milla oda-vissza elintézett, így a kameruniak készülhettek a spanyolországi kirándulásra. Roger Milla hét találatával természetesen a kvalifikáció gólkirálya lett.
A sokszoros francia válogatott, világbajnoki bronzérmes Jean Vincent kapitány mindössze 6 idegenlégióst nevezett a 22 fős keretbe, igaz, nem is nagyon játszott több kameruni akkor még külföldön. A francia első és másodosztályt négyen képviselték (az akkor már 30 éves Roger Milla a Bastiában játszott, Paul Bahoken és Ibrahim Aoudou a másodosztályú Cannesból, míg Michel Kaham a Quimperoisból érkezett). Még az amerikai teremfocibajnokságban vitézkedő veterán Jean-Pierre Tokoto is meghívót kapott.
Elie Onana tökéletesen szereli a támadó Wlodzimierz Smolareket (fotó: Bob Thomas)
A gyenge Peru ellen egy óvatos gólnélküli döntetlent játszott a csapat, és ez később sajnos a továbbjutásba került. A bivalyerős lengyelekkel szemben csak Thomas Nkononak köszönhető, hogy a csapat megúszta kapott gól nélkül. Életük meccse következett (legalábbis akkor még azt hitték, a 30 éves Milla például biztosan nem gondolta, hogy nyolc év múlva főszereplője lesz a nagy menetelésnek) a világbajnokság egyik nagy esélyese, Olaszország ellen.
Olaszország - Kamerun, 1982. június 23.
Az olaszok szinte végig támadták a meccset, csak Nkono óriási védései miatt nem húztak el több góllal. Meg Conti bénázásának köszönhetően, aki kihagyta a kihagyhatatlant is (16. másodperctől). A 60. percben Graziani csak megszerezte a vezető találatot, Rossi beívelését fejelte át a tehetetlen Nkonón. Kamerunnak ekkor már két gól kellett volna, és Mbida hiába egyenlített ki a 61. percben, Kamerun kiesett. Olaszország később veretlenül megnyerte a tornát, Lengyelország bronzérmet szerzett.
Statisztika: 3 meccs, 0 győzelem, 3 döntetlen, 0 vereség, 1 szerzett gól, 1 kapott gól
Házi gólkirály: Grégorié Mbida 1 gól
A torna sztárja: Thoman Nkono, akit az Espanyol igazolt le
Utóélet: a csapatból Mbida is Európába igazolt (Bastia) és megnőtt a kereslet a kameruni ifjak iránt